A Fiú vérvonal
részletek
Raynaldék várkastélyában, a korabeli szokásoktól eltérően, az egész család együtt étkezett. Nemcsak a férfiak, hanem a nők és a gyerekek is egy asztalnál foglaltak helyet, általában valamelyik nyitott balkonon, a lenyűgöző panoráma látványával fokozva az élvezeteket. Mióta náluk lakott, di Ablonso lovag szintén velük tartott.
Ez alkalommal is mindnyájan együtt voltak, csak Madlena széke volt üres. Avria idegesen fészkelődött, rögtön a legrosszabbtól tartott. Éppen indulni akart, hogy utánanézzen, mikor a lány hirtelen berobbant közéjük. Arca rákvörös volt, és fuldokolt az indulattól.
– Most lelepleződtetek! Ott voltam! Tudom, mit csináltatok! – visította, s vádló tekintetével majd felöklelte Christiant.
Mindenki döbbenten meredt rá.
– Várj egy kicsit, fújd ki magad, aztán kezdd el az elején! – csitította édesanyja.
A lány igyekezett megfogadni a tanácsát, és valamivel fegyelmezettebben folytatta.
– Gombászni mentünk Wilhelmmel…
– Még hogy gombászni! – vihogott öccse.
– Igenis, gombászni! Mi másra célozgatsz, te aljas kis pondró? – toporzékolt Madlena.
A fiú kész volt a visszavágásra, de Marius rosszalló szemvillanását elkapva inkább letett róla.
Avria megpróbálta lehűteni lányát.
– Jól van, jól! Hiszen ez csak ártalmatlan élcelődés volt a testvéred részéről. Senki sem vette komolyan. Ettől még nem szabadna ilyen csúnyán beszélned vele.
Madlena azonban nem csillapodott.
– Márpedig igenis ezt érdemli! Csak várd ki a végét! – rikoltozta.
Újra belevágott, s úgy ömlött belőle a szó, hogy szinte levegőt venni is elfelejtett.
– Szóval, gombát szedtem az erdőben Wilhelmmel. Mivel teljesen lekötötte a figyelmemet a lelőhelyek felkutatása, észre sem vettem, hogy egyre távolabb kerülök tőle. Egyszer csak beszélgetés foszlányait sodorta felém a szél. Arra vettem az irányt. Hamarosan meg is találtam a hangok forrását, azaz Mariust és az öcsémet. Mivel elrejtett a bozót, nem vettek észre, én viszont kristálytisztán láttam és hallottam őket. Egy szerencsétlen, nyíllal átlőtt őzgida hevert előttük a füvön. Nem tudom, mikor ejthették el, de még volt benne élet. Időnként megrándult, rúgott egyet erőtlenül a lábával, miközben ártatlan tekintetéből végtelen fájdalom áradt, mintha könyörögne, hogy szabadítsák meg végre a kínjaitól. Christian tágra nyílt szemmel bámulta, miközben Marius éppen azt ecsetelte neki, hogyan kell egy állatot úgy megsebezni, hogy minél hosszabb ideig agonizáljon, és milyen páratlan érzés, mikor az ember élet és halál ura. Utána egy kupát nyújtott át neki azzal, hogy igya ki az utolsó cseppig. A leterített gida vére volt benne. Azt javasolta Christiannak, hogy apránként kortyolgassa, mert úgy jobban átjárja az íze, melege, és az erő, ami átszáll belé általa. – Ahogy visszaemlékezett, a leányt olyan heves öklendezési inger fogta el, hogy az egész teste görcsbe rándult tőle. Mélyeket lélegzett, így nagy nehezen sikerült magában tartania gyomrának kibuggyanni kívánkozó tartalmát, és befejeznie a mondandóját: – Én akkor úgy megijedtem, hogy elrohantam. Alig voltam magamnál. Kicsit el is keveredtem, azért értem ide ilyen későn.
Vágni lehetett a csendet. Christian szeme villámokat szórt.
– Te álnok hazudozó! Mindig ezt csinálod! Mindenfélét kitalálsz, csak hogy besározz, és te legyél a jó kislány. De most túl messzire mentél! – támadt nővérére.
Megint Marius szigorú tekintete volt az, ami megállította, és jóllehet igencsak nehezére esett, befogta a száját. A lovag egy pillanatra sem veszítette el a hidegvérét.
– Sajnálom, hogy elszaladtál, hölgyem – fordult Madlénához. – Ha előbújtál volna, ott rögtön tisztázhattuk volna a dolgot. Ugyanis alaposan félreértetted a helyzetet. Éppen az ellenkezője történt annak, mint amit te kihámoztál belőle. Vadászni tanítottam Christiant, de mivel még kezdő e téren, úgy talált el egy őzet, hogy az nem múlt ki azon nyomban. Sajnálatos eset, de legalább így alkalmam nyílt rá, hogy megmutassam neki, milyen fontos a pontos célzás, nehogy felesleges szenvedést okozzon a szegény vadaknak. Aztán rögtön felszólítottam, hogy vessen véget a kínlódásának, és azonnal végezzen a szerencsétlen párával. Abban a kupában pedig bor volt, csak átvitt értelemben neveztem vérnek, akárcsak Krisztus urunk az utolsó vacsorán, eucharisztikus beszédben. Valójában ez egy ősi vadászszokás bizonyos vidékeken, jelképes tiszteletadás az állatnak, amiért a húsával táplál minket. Noha hatalmasat tévedtél, nem rovom fel neked. Sok hányattatást éltél át mostanában, nem csoda, ha mindenütt rémeket látsz.
Avria megijedt. Azt hitte, már javulóban van Madlena állapota, de ez a jelenet arra engedett következtetni, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hitte. Felállt, és átölelte.
– Nyugodj meg, gyermekem! Nincs semmi baj! Csak a képzeleted játszik veled.
A lány kitépte magát a karjaiból.
– Már csak az hiányzik, hogy engem nevezzetek bolondnak! Nem veszitek észre, hogy pont ezért csinálják az egészet? El akarják hitetni rólam, hogy nem vagyok beszámítható – ordította eszelősen.
***
Wilhelm kénytelen volt jó képet vágni hozzá, hogy elküldik, Madlena ellenben nem rejtette véka alá felháborodását. Szinte rátörte az ajtót szüleire, mikor meghallotta, hogy mire készülnek.
– Miért akarjátok kiebrudalni innen Wilhelmet? – kiabálta felbőszülve. – Mi bajotok van vele? Mi rosszat tett? Nektek ő csak segített mindenben. Sokkal jobb fiatok volt, mint az öcsém! – A lány tisztában volt vele, hogy ezzel az odavágott mondattal milyen mély sebet ejt a szülein, de nem bánta, sőt igazából éppen az volt a szándéka, hogy fájdalmat okozzon nekik, ahogy ők fájdalmat okoztak neki.
A házaspár igyekezett megőrizni a nyugalmát.
– Majd, ha eljön az ideje… – próbált szót érteni vele az anyja, de Madlena belefojtotta a szót.
– Minek jön el az ideje? Talán azt hiszitek, hogy valami rosszat csinálnánk? Miért baj az, ha udvarol nekem? Kész hölgy vagyok, mások férjhez mennek az én koromban. Wilhelm szívesen feleségül is venne. Ha emiatt van a begyetekben, csak adjátok ránk áldásotokat, és kész. A családja ellen sem lehet kifogásotok, hiszen a szüleivel jó viszonyban vagytok. Biztos ők sem elleneznék, sőt Wilhelm szerint nagyon örülnének.
Raynald nem mert a szemébe nézni. Nem szívesen utasította el, de kénytelen volt rá.
– Nem lehet! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Aztán kicsit enyhített a dolgon. – Egyelőre. Fiatalok vagytok még, nem kell sietnetek. Wilhelm népszerű más lányok körében is, lehet, hogy…
– De csakis engem szeret! – toppantott Madlena dacosan.
– Ha igazán szeretitek egymást, a távolság csak megerősíti az érzéseiteket. Amennyiben így lesz, akkor majd meglátjuk.
Ez azonban csak tovább hergelte a leányt.
– Ennyivel akartok kifizetni? Majd? Talán? El akartok szakítani bennünket egymástól, és még épkézláb indokotok sincs rá! Én ezt nem fogom annyiban hagyni! Ha ő megy, én is megyek! Elszököm tőletek, és követem őt. Gyűlöllek benneteket! – harsogta.
Avria és Raynald kétségbeesetten, tehetetlenül bámult rá. Apja próbált a lelkére beszélni.
– Egyszer már megtapasztaltad, milyen veszélyek leselkednek egy hajadonra odakinn a nagyvilágban. Akármennyire bátor és képzett harcos Wilhelm, egyedül nem lenne képes megvédeni téged.
– Miért, itt talán biztonságban vagyok? Az egész birtok olyan, mint egy áthatolhatatlan erődítmény, mégis minden elvetemült gazember simán ki-be járkál rajta. Mikor elraboltak, akkor is Wilhelm volt az egyetlen, aki küzdött értem. Ő igenis meg fog oltalmazni, nem úgy, mint ti.
Avria kezdte elveszíteni a fejét.
– Nehogy valami őrültséget merj csinálni! – emelte fel a hangját vészjóslóan, pedig valójában inkább elkeseredett volt, mint dühös.
Madlenára nem hatott sem a szép szó, sem a fenyegetés. Teljesen kivetkőzött magából.
– Azt csinálok, amit akarok! Torkig vagyok vele, hogy mindig én legyek az engedelmes kislány! Nem csodálom, hogy Christiannak is elege lett belőletek. Faképnél hagylak titeket én is, vegyétek tudomásul! Ne is keressetek, mert úgysem jövök vissza – azzal, még mielőtt szülei szóhoz jutottak volna, kiviharzott, és becsapta maga után az ajtót.
***
A fekete lovag úgy jött, minta a sajátjába menne. Peckesen belovagolt a kapun, a lovászfiú kezébe nyomta csődöre kantárját, és meg sem várva, hogy eléje vezessék, egyenesen Raynald szobájába csörtetett. Otthonos viselkedésével nyilván a kiszolgáltatottság érzését kívánta kelteni ellenfeleiben.
Jóllehet az őrség jelentette az érkezését, a házigazdák igencsak elképedtek, mikor az ajtónállót odébb lökve betoppant hozzájuk. Ennek ellenére kénytelenek voltak lenyelni modortalanságát, hiszen nem sérthették meg a vendégjogot, ami védelmet biztosított számára.
A látogatónak eszébe sem jutott köszönni, ehelyett gőgösen megeresztett egy futólagos bemutatkozást, majd azonnal a közepébe vágott.
– Második vagyok, és az Első üzenetét hozom. Uramnak tudomására jutott, hogy fogva tartjátok imádott feleségét, Angelicát. Követeli, hogy azonnal bocsássátok őt szabadon, és engedjétek, hogy velem jöjjön törvényes hitveséhez.
Avria riadtan nézett férjére. Leghőbb vágya volt békét kötni, de erre egyszerűen nem vitte rá a lélek. Ráadásul a követ további diktátumokkal is előállt.
– Haladéktalanul szolgáltassátok vissza vezérem elbitorolt földjeit, ürítsétek ki a várát, és vonjátok ki katonáitokat a területéről.
Raynald összevonta a szemöldökét.
– És amennyiben nem teljesítem a kéréseit?
– Akkor magadra vess! Eltörlünk a föld színéről családoddal és egész háznépeddel együtt, valamint birtokba vesszük összes javaidat, falvaidat és jobbágyaidat – helyezte kilátásba pimaszul a sötét lovag.
– Csak nem képzelitek, hogy én mindezt tétlenül nézném – viszonozta fenyegetését a házigazda vészjóslóan.
A Második szemtelenül az arcába nevetett.
– Hála az Elsőnek, akivel hajdan gyakorta végigjártad a birtokod védelmi rendszerét, pontosan ismerjük a katonaságod nagyságát és elhelyezkedését. Neked viszont fogalmad sincs róla, milyen ütőképesek vagyunk mi. De ne félj, nemsokára megtapasztalod, mikor elsöprünk benneteket, mint fergeteg a faleveleket.
Raynald tisztában volt vele, hogy van igazság abban, amit mond, de nem hagyta magát megfélemlíteni.
– Mindent átszerveztem, mióta az Első távozott innen, és jelentősen felduzzasztottam a fegyvereseim létszámát.
– Az mind semmi a mi hadseregünkhöz képest. Arra meg biztos álmodban sem gondoltál, hogy Angelica asszony famíliájának tagjai, megtudván, hogy erőszakkal elhurcoltátok őt, szintén csatlakoztak hozzánk, minden kardforgató hűbéresükkel egyetemben.
Erre ráhibázott. Raynald alig hitt a fülének. Hogy lehetséges, hogy a lány rokonai összeálltak azzal, akivel mindez idáig a legádázabban viszálykodtak. Ennek csupán egyetlen oka lehetett: a kapzsiság. A Második ezzel valóban sarokba szorította. Időt kellett nyernie, míg Nicolas elegendő fegyverest gyűjt. Kénytelen volt taktikázni.
– Legyen óhajotok szerint! Átengedem a várat, amennyiben garantáljátok a várnép szabad elvonulását, továbbá rendelkezésetekre bocsátom menyem egész birtokát, ha megígéritek, hogy a parasztoknak nem esik bántódásuk.
– Természetesen! Akár meg is esküszöm rá! – vágta rá a sötét lovag hamis nyájassággal.
Raynald előtt fabatkát sem ért az esküje, ezért nem is erőltette. A vagyont nem bánta, de az igazán kényes téma még hátra volt.
– Ami urad feleségét illeti, ő pillanatnyilag nincs olyan állapotban, hogy útra kelhessen. Már csak hálni járt belé a lélek, mikor hozzánk került, talán bele is halna, ha most el kellene hagynia a betegágyát. Kérjük, várjatok, míg kicsit erőre kap.
A Második kapva kapott az ürügyön, amin összeveszhetett vele.
– Ez szemenszedett rágalom! Ha valamilyen nyavalya ágynak döntötte, azt csakis itt kaphatta el, nálatok, ezért a ti lelketeken szárad. Uram mellett egészséges volt, mint a makk. Talán már el is tettétek láb alól, csak takargatjátok az igazságot, hogy elkerüljétek a felelősségre vonást. Ezek után visszavonok minden engedményt. Megpecsételted a családod sorsát. – Azzal sarkon fordult, és ahogy jött, köszönés nélkül távozott.